Események betöltése
18 jún
  • Ez az esemény elmúlt.
2016.06.18.-án megrendezésre került a Running Warriors terep-akadályfutó versenysorozat III.versenye, melynek helyszínéül másodszor is a Bánki tó és környéke szolgált.

A felnőttek versenye 3 távon zajlott,ahol minden eddiginél többen álltak rajtokhoz.

Nappal 2 távon 6 -és 12 km-en,a harmadik futamon pedig a Running Warriors különlegességén az éjszakai pályán ami ezen a versenyen 6 km hosszú volt.

A szervezők gondolva a versenyzők gyermekeikre külön egy 1,5 km -es távot jelöltek ki nekik a felnőttek legkönnyebb,ugyanakkor legizgalmasabb akadályaival.

13 órakor elrajtolt az első felnőtt mezőny 250 versenyzővel a 6 km -es távra ahol 15 különböző nehézségű akadályt kellett leküzdeniük.

Ezen a távon indultak a legtöbben,hiszen a Running Warriors egy olyan verseny, ahol nem csak a profi versenyzők,hanem a kalandvágyók,és szimplán csak a mozgást kedvelők is kipróbálták magukat.

A rajt utáni első akadály egy meredek lejtőn való feljutás volt,mely sokaknak feladta a leckét és már ott tudták a harcosok,hogy ez a pálya bizony nem lesz olyan könnyű mint amire számítottak.

A rutinos terep-akadályfutók,és triatlonisták hamar maguk mögött hagyták a mezőnyt, és magabiztos fölénnyel száguldottak át a célvonalon.

Az egyéni versenyzők nagy része küzdött az akadályokkal,a természet adta nehéz tereppel és ebben nem volt segítségükre az időjárás sem,hiszen 30 fok körüli szikrázó napsütés volt.

A versenyt csapatban teljesítők hangos csatakiáltásokkal és tapssal biztatták egymást a nehézségeknél,a célban pedig a hozzátartozók és a tó partján összegyűlt kíváncsi nézők csinálták a hangulatot.

A verseny során akadtak sérülések,vérző fejek,de olyan megmosolyogtató pillanatok is,mint amikor egy házassági évfordulójukat ünneplő pár stílusosan együtt érkezett meg a célvonal elé ahol a férj ölbe kapta csinos nejét így futva át a célvonalon.

A férfiak közötti versenyben az első három befutó:

I.   Csíszer Zsombor Ádám 0:36:19 mp-es idővel

II.  Dezső Sándor 0:37:21 mp-es idővel

III. Buka Péter 0:38:38 mp-es idővel

Női versenyzők közül a három leggyorsabb célba érkező:

I. Jankcsár Ildikó 0:47:37 mp-es idővel

II. Gyurcsó Renáta 0:50:25 mp-es idővel

III.Fodó Gyöngyi 0:52:16 mp-es idővel

A nap folyamán kiosztott díjakat a Budapesti Honvéd és a Magyar Honvédség képviseletében Gáspár M.Levente alezredes és Bánk polgármestere Ivanics András adták át.

A délutáni napsütésben 15 órakor a legkisebb harcosok sorakoztak fel a rajtvonalnál.

A gyerekeken épp úgy látszódott az izgalom,kíváncsiság,és harciasság, mint a pálya szélén álló szüleiken.

Óriási lendülettel rajtoltak el,hogy leküzdjék a számukra izgalmas ugyanakkor ismeretlen pályát,ahol kivételesen engedéllyel már-már kötelezően piszkolhatták össze magukat és mutathatták meg ki is a leggyorsabb,legügyesebb közülük.

Futhattak patakban,palánkot mászhattak,és mindenki nagy örömére kúszhattak a szögesdrót és háló alatti sáros homokos részen,de most nem az otthon megszokott megrovást kapták érte,hanem mindenki éremmel a nyakában hatalmas örömmel,büszkén távozhatott. 1,5 km és több akadály leküzdése után mosolyogva ám kissé kimerülve rohantak át a célon,ahol a szülők,és a tó partján strandolók hatalmas tapssal köszöntötték őket.

Sikerült a szervezőknek egy olyan mozgalmas és fárasztó pályát kialakítaniuk,hogy a délután további részében csak pihenő gyerekeket lehetett látni,rosszalkodásnak nyoma sem volt.A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Parancsnokság Toborzó Irodájának sátránál töltöttek ki totó játékokat,és tudhattak meg rengeteg érdekes dolgot a katonaságról,és a sátorban kiállított fegyverekről.

A kicsik célba érése után jött a felnőttek igazi nagy kihívása.

A közös bemelegítés után délután négykor állt fel a rajt/cél vonalra a terep-akadályfutás kemény magja.

Rekkenő hőség még mindig….feszült figyelem a visszaszámolásig.

A rajt után a legkitartóbbaknak 12 km-t és több, mint 20 akadályt kellett leküzdeniük.

A versenyzőknek tartalékolni kellett az energiájukat,hiszen a táv hossza,az akadályok nagy száma és a meleg hamar felőrölte volna őket. A frissítőpontokon kihelyezett víz tíz-liter számra fogyott ebből is látszott,hogy nincs egyszerű dolguk a versenyzőknek A sűrű akadályokkal kikövezett 6 km-es pályaszakasz után jött egy ugyanolyan hosszú,ám kényelmesebb rész ahol a versenyszerűen sportolók hatalmas előnyre tettek szert.

Az első és utolsó befutó között több, mint 1 órás különbség volt.

A gyors ám taktikás pályán a harcosok kisebb csoportokban haladtak,és segítették egymást az akadályoknál.

Mindenki igyekezett a leggyorsabban a célba érni,fotózkodni,átvenni a befutásért járó érmet és az elveszett energia pótlására szolgáló gyümölcsöt,csokit,sört és vizet,hiszen fontos közös program tartotta őket lázban….

Leggyorsabb férfiak:

I.Lukácsi Levente 0:54:28 mp-es idővel

II.Buka Péter 0:54:31 mp-es idővel

III.Chikán István 0: 54:40 mp-es idővel

A legkitartóbb hölgyek:

I.Gyurcsó Andrea 0: 54: 29 mp-es idővel

II.Perlaky Evelin 1:07:04 mp-es idővel

III.Mezei Anikó 1:09:46 mp-es idővel

A Magyarország-Izland EB meccs 🙂

A közös meccsnézés végére a versenyzők felfokozott állapotban várták a nap fénypontját,a Running Warriors különlegességét az éjszakai Predátor pályát.

A több, mint 110 elszánt fejlámpás harcos szentjánosbogárként világította be Bánk erdejét.

A pálya nem csak annyiban volt nehéz,hogy éjjel,kevés fény mellett kellett futniuk,hanem mert a napközben már megismert pályán és akadályokon fordított irányban kellett haladni.Ez bizony alaposan megkavarta mindenki tájékozódási képességét.

Miután sikerült az összes versenyzőnek célba érnie,volt akik kihasználták a felmelegedett tó vizét és egy hatalmasat csobbantak csapatostól,mások pedig a helyi pubokban ünnepelték a sikeres versenyüket.

Összességében egy izgalmas,látványos,szórakoztató,ám kimerítő nap volt,nagyobb balesetek nélkül,ahol a kicsitől a nagyig mindenki jól érezte magát.

A következő Running Warriors versenyre is ugyanilyen jó hangulatot,hasonlóan izgalmas és nehéz terepet ígérnek a szervezők!

Eredmények:

https://runningwarriors.hu/eredmenyek/

Részletek

Dátum:
2016-06-18
Esemény kategória:

Szervező

Running Warriors
Telefon:
+3670 397 2188
E-mail:
info@runningwarriors.hu
Honlap:
https://runningwarriors.hu/

Helyszín

Bánk
Hősök tere 5. Bánk 2653 Magyarország + Google Térkép
next
prev
running-logo